Pár nap leforgása alatt hetvenezerszer nézték meg azt a videót az interneten, amelyiken egy lenti pap, Zoltán atya meglepő ügyességgel gördeszkázni tanítgatja a fiatalokat. A nagybajcsi plébános is a sporton keresztül szeretné Jézushoz közelebb hozni az embereket. Balogh Tibor ugyanis vasárnap délután mezre és csukára cseréli a reverendát, s a megyei II. osztályú Bajcsban futballozik. A hozzáértők szerint nem is akárhogyan...

Az atya augusztus elején került a Vas megyei Bő településről Nagybajcsra. Mivel korábban is szerette a sportot s tagja volt már több futballcsapatnak, nem volt kérdés, hogy a Győr-Moson-Sopron megyei együttesben is szerelést húzzon.

– Minden papnak van egy-egy adottsága, amelyben kitűnik. Nekem a sport adatott meg. Gyermekkorom óta jelen van az életemben – mesélte a kezdetekről a lelkipásztor. – Falusi gyerekként, ahogy a többiek, én is futballoztam és ez nagyon sok élményt, baráti kapcsolatot adott. Mint pap azért is sportolok, hogy egyrészt egészséges legyek, másrészt mert szeretnék nemcsak szavakban, hanem tettekben is jó példát mutatni.

– Az ember test, lélek és szellem egysége, s mindegyiket folyamatosan erősíteni, edzeni kell. Ha ezek közül az egyik erősödik, magával emeli a másik kettőt is. Kitartásra, önfegyelemre tanít. Megtanít elviselni a kudarcokat, és alázattal fogadni a győzelmeket is. A foci jó kapcsolattartó lehetőség az emberekkel. A sport és a hit között rengeteg a hasonlóság, sokat kell úgymond beletenni mindkettőbe, hogy gyümölcsöző legyen. Nem lehet elérni egyetlen edzéssel, hogy világbajnok legyek, de lehet, hogy egyetlenegy miatyánk sem elég, hogy bejussak a mennybe.

– Nem mindennap fordul elő, hogy a plébános hétvégenként a futballpályán is feltűnik. Hogyan fogadták Nagybajcson?

– Minden településnek rendelkeznie kell egy-egy sport-, tánc- és dalkörrel, korosztályonként akár külön, amely közösségek erősítik a helybeli emberek összetartását és a hagyományok őrzését is. Az ember közösségben érzi jól magát. Minden településen szükség van olyan személyekre, akik vállalják a közösségek szervezését és működtetését. Pap vagyok és a futball egy pluszlehetőség számomra. Úgy érzem, ezt elfogadták a helybeli emberek.

– Ugyanúgy jár edzésekre, ahogy a többi játékos?

– Természetesen a szentmisék, a hittanórák, a hivatalvezetés az emberekkel való kapcsolattartás, törődés az elsődlegesek számomra, s ha marad időm, általában heti két alkalommal, akkor megyek a pályára gyakorolni.

– Nyilván ön nem káromkodik, de a futballpályákon ez elég gyakori. Hogyan éli ezt meg?

– Sajnos nálunk ez Magyarországon rossz szokássá vált. Az ítélkezés a jó Isten dolga. Mindenki önmagáról és a csapatáról állít ki bizonyítványt ezzel. Sajnos az egész magyar közhangulatra jellemző egyfajta feszültség, idegesség, amit saját magunk generálunk feleslegesen. Ez megjelenik a focipályákon is...

– Milyen poszton játszik?

– Ahova az edző tesz. Mivel huszonkilenc éves vagyok, a gyorsaságom már megkopott, így inkább a védelemben számolnak velem. Szívesen ülök le egyébként a cserepadra is.

Balogh Tibor hétről hétre helytáll a nagybajcsi csapat védelmében is. Fotó: Krizsán Csaba

– Idegen pályán kapott már rosszindulatú megjegyzéseket?

– Előfordult. Sajnálatosan ez is a sportkultúránk hiányossága. Pedig a futball játék és öröm, s annak is kéne maradnia, mert agresszióvá válik.

– Tud más papról, aki ugyanígy futballozott?

– Kiss Rigó László szegedi megyés püspök úr NB III-as szinten védett, a papi válogatottban pedig többen is voltak, akik szintén a harmadosztályban játszottak.

– Ön nem tagja a papi válogatottnak?

– Többször játszhattam a csapatban, de az utóbbi évben nem működött, remélhetőleg újraszerveződik. Egyébként minden percért hálás vagyok, amit játékkal tölthetek. Nyilván, ha lenne zenei tehetségem, azzal próbálnék közelebb kerülni az emberekhez. Nekem a sport, a futball kapcsán adatott ez meg, s ezt köszönöm meg a jó Istennek.

2010.09.15.